Pályázat a Boldog Óvoda és Iskola cím elnyerésére vagy megtartására

Küldetésünk, hogy elősegítsük a gyerekek és fiatalok mentális egészségének és jóllétének fejlesztését, támogatva őket abban, hogy boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet élhessenek.

A Boldogságóra Integrált Program az elmúlt 10 évben Magyarország legnagyobb óvodai és iskolai jóllét-stratégiák oktatását támogató szakmai közösségévé nőtte ki magát: jelenleg 1500 intézmény tagja a szakmai hálózatunknak, programjaink hatékonyságát pedig az ELTE PPK empirikus kutatásokkal igazolta.

Programjaink mind a tanárok, mind a gyermekek és fiatalok lelki jóllétével foglalkoznak, sőt a szülők bevonására is lehetőséget nyújtanak! Jó kiegészítői lehetnek az óvodai vagy iskolai munkának, hiszen segítségükkel lehetőség nyílik arra, hogy a hagyományos tudásmegosztást és az életben szükséges személyes és szociális kompetenciák fejlesztését összhangba hozzuk.

A 2024/25-ös tanévre szóló Boldog Óvoda és Iskola pályázatunk teljesen ingyenes, továbbá a tanév során egy komplex keretrendszert teszünk ingyenesen elérhetővé a boldogságórás pedagógusok számára.

Elért eredményeink

Az elmúlt évek sikerei és elismerései azt igazolják, hogy a pedagógusok és szülők egyik legfőbb szándéka, hogy boldog generációt neveljünk.

1500+

óvoda és iskola a programban

7500+

Boldogságóra Program
csoport az országban

100 000+

boldogabb gyerek a programnak köszönhetően

Tudományosan bizonyított program

Magyarországon a 2015/2016-os tanévben az ELTE Pozitív Pszichológia Kutatócsoportja tudományosan vizsgálta a Boldogságóra program hatékonyságát:

„A boldogságórákon részt vett tanulók optimistábbak, magabiztosabbak és kitartóbbak, mint a korosztálybeli társaik, javulnak a tanulmányi eredményeik és a szociális érzékenységük.”

Prof. Oláh Attila, az ELTE Pozitív Pszichológia Kutatócsoportjának vezetője

Miért tartsunk foglalkozásokat a gyermekeknek és a fiataloknak a boldogságról, jóllétről?

Kutatási eredmények megerősítik, hogy az óvodai-iskolai jóllétprogramok eredményesek az élettel való elégedettség növelésében, a depresszió megelőzésében és a jobb iskolai teljesítmény előremozdításában, de hatással vannak a kreatívabb gondolkodásmódra is.

A jóllét növelése és a pozitív iskolai tapasztalatok összefüggésbe hozhatók hosszú távú pozitív eredményekkel, például azzal, hogy a diákok kisebb valószínűséggel vesznek részt kockázatvállaló magatartásformákban (pl. alkohol és drog), és erős felkészültséget éreznek személyes törekvéseik megvalósítására (Furlong, Gilman és Huebner, 2014).

A diákok jóllétének növekedése bizonyítottan növeli a tanulás minőségét és mennyiségét, mivel a pozitívabb hangulat fokozza a diákok figyelmét és motivációját (Seligman, 2011).

6 bizonyított előny kutatások szerint

A depresszió és a szorongásos tünetek csökkenése

A jóllét általános növekedése

Nagyobb elégedettség az élettel

Növekedik a tanulás minősége és mennyisége

Kevésbé valószínű a kockázatvállaló magatartás

Kreatívabb gondolkodásmód

Komplex eszköztár, hogyan alkalmazzuk a pozitív pszichológiát az iskolákban, óvodákban

Az elmúlt 10 évben több ezer pedagógust támogattunk már abban, hogy a jóllét oktatásához eszközökkel, akkreditált képzésekkel és kidolgozott módszertannal járuljunk hozzá. Évről évre folyamatosan újabb és újabb programokat fejlesztünk. A 2024/25-ös tanévben egy komplex keretrendszerrel várjuk az intézményeket. Minden pályázó intézménynek biztosítjuk az alábbi programokhoz a segédanyagokat INGYENESEN!

Boldogságóra Integrált Program: Keretrendszer a jóllét tanítási készségeihez

Négy különböző korcsoportra igazítva biztosítjuk a módszertani segédeszközöket:

3-6

évesek

6-10

évesek

10-14

évesek

14-18

évesek

Ismerd meg a programjaink tematikáit:

1. Boldogságnövelő stratégiák – Boldogságóra Alapprogram

10 témakör tudományos megalapozottsággal

1. A hála gyakorlása

2. Az optimizmus gyakorlása
3. Társas kapcsolatok ápolása
4. Boldogító jócselekedetek
5. Célok kitűzése és elérése
6. Megküzdési stratégiák
7. Apró örömök élvezete
8. A megbocsátás gyakorlása
9. Testmozgás
10. Fenntartható boldogság

Milyen elemekből épül fel az alapprogram?

Elméleti háttér
Óravázlat
Mesék – történetek minden témához
Szabadon választható feladatok
Relaxációs program
Személyiségfejlesztő gyerekdalok

2. Megküzdés a nehézségekkel: Boldogságóra Önbizalom Program

10 egymásra épülő témakör

1. Motiváló jövőkép

2. Pozitív énkép

3. Egészséges önbecsülés

4. Kiteljesítő erősségek

5. Feltétel nélküli önszeretet

6. Önmagunkkal való együttérzés

7. Fejlődési szemléletmód

8. Pozitív kapcsolatok

9. Inspiráló magabiztosság

10. Életre szóló önbizalom

Az Önbizalom Programhoz ingyenesen elérhetőek a mindfulness meditációink minden korosztály számára Tenki Réka és Szabó Kimmel Tamás elismert színészek tolmácsolásában.

3. Önismeret és kiteljesedés: Boldogságóra Erősség Program

A program során az alábbi erősségek megismerésére és fejlesztésére koncentrálunk különböző játékok, gyakorlatok, foglalkozástervek egyéni és csoportos projektmunkák és feladatok segítségével.

Milyen témakörökkel foglalkozik a program?

Könnyen megvalósítható gyakorlatok az alábbi területeken:

Karaktererősség alapú nyelvezet és gondolkodásmód kialakítása

Mások erősségeinek a felismerése és az azokról való gondolkodás

Saját erősségek azonosítása és az erről való gondolkodás fejlesztése

Az erősségek alkalmazása és gyakorlása

Közösség (csoport, osztály, intézmény) erősségeinek azonosítása, fejlesztése

4. Figyelem és érzelemszabályozás: Boldogságóra Mindfulness Program

Mindfulness meditációkat teszünk elérhetővé hanganyag formájában minden korosztály számára.

Hogyan támogatjuk a boldogságórás pedagógusokat?

A Boldogságóra Integrált Program a boldog élethez szükséges pszichés alapokat tárja fel, hozzájárul a résztvevő gyerekek személyiségfejlődéséhez és átadja számukra a jóllét megteremtéséhez és a kihívások legyőzéséhez szükséges eszközöket.

Segít kiépíteni a gyerekek és a fiatalok jövőorientáltságát, pozitív életfelfogását és optimizmusát, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy jól tudjanak boldogulni az élet minden területén.
Pozitív megküzdési módszereket ad a fiatalok kezébe, amelyekkel legyőzhetik a leggyakrabban előforduló stresszorokat ahelyett, hogy dohányzásba vagy más egészségkárosító tevékenységbe kezdenének.

Miért érdemes nektek is csatlakozni a programokhoz?

Sokszínű, modern módszertani anyagokat biztosítunk, tudományosan igazolt elméleti háttérre alapozva.

Rendkívül gazdag gyakorlatbankhoz kínálunk hozzáférést, tele olyan –  tantárgyakba is beépíthető – gyakorlattal, ami hozzájárul a gyermekek pozitív fejlődéséhez.

Teljes módszertani rendszereket sajátíthatnak el a programokban résztvevő pedagógusok.

Az intézmény a csatlakozás után nyilvánosan kommunikálhatja, hogy részt vesz bármelyik programunkban.

A szülők már külön keresik azokat az intézményeket, ahol érzelmi intelligencia fejlesztés, jóllét oktatás is zajlik.

Kevesebb szorongás

Kevesebb depresszió

Jobb viselkedés

Jobb jegyek

Több siker az életben

Jobb fizikai egészség

A programokban való részvétel „rejtett előnyei”

A pedagógusok számára óriási segítséget jelent, hogy készen kapnak egy keretrendszert, előre elkészített óravázlatokkal, amelyeket a saját igényeik szerint alakíthatnak.

A Boldogságóra Integrált Program szakmai vezetői:

Bagdi Bella

a Boldogságóra Program alapítója, szakmai vezetője, pszichológus, mindfulness tanár, jelenleg az ELTE Pszichológiai Doktori Iskola doktorandusz hallgatója

Prof. Dr. Bagdy Emőke

a Boldogságóra Program fővédnöke, klinikai szakpszichológus és pszichoteraputa, professor emeritus

prof. Oláh Attila

a Boldogságóra Program tudományos szaktanácsadója,
az ELTE Pozitív Pszichológia Laboratórium vezetője

Maradt még kérdésed? Hallgasd meg a pedagógusok és a gyerekek, fiatalok élménybeszámolóját!

Pedagógus beszámolók:

Budáné Tóth Gabriella előadása a boldogságórákról az Erkel Színházban
Kossuth Lajos Ált. Isk. intézményvezetője a boldogságórákról
Tabajdi Éva iskolapszichológus a boldogságórákról

Bakonyi Borbála

Nagy Tünde Ilona

Karikó-Tóthné Puskás Gabriella

Sopos-Tűr Klára

Radnai István

Földiné Barna Andrea

Mit mondanak a gyerekek a boldogságórákról?

​Boldogságóra a debreceni Árpád Vezér Általános Iskola
Boldogságóra a budapesti Szent Margit Gimnáziumban
​Boldogságóra a kerékteleki Gárdonyi Géza Általános Iskolában

Félreértések, melyek visszatarthatnak attól, hogy pályázzatok

Nem akarok több munkát a nyakamba

A boldogságórák megtartása természetesen az elején igényel egy kis plusz felkészülési időt, de ha pályáztok, mi minden segítséget megadunk nektek az elinduláshoz. Rrengeteg ötletet, gyakorlatot kaptok, amit az órákba be tudtok építeni és a boldogságórák pozitív hatásának eredményeképpen a gyerekekkel is könnyebb lesz együttműködni, a program hosszútávon a ti munkátokat is megkönnyíti. Az adminisztrációs feladatokat pedig igyekeztünk a minimálisra csökkenteni, így csupán egy-egy fotót kell majd feltöltenetek a boldogságórákról a weboldalunkra, vagy választhatjátok az év végi beszámolót is.

Nem akar a tantestületben mindenki boldogságórát tartani

A pályázat benyújtásához és a cím elnyeréséhez tökéletesen elegendő, ha már legalább egy pedagógus kedvet érez hozzá és elkezdi a boldogságórákat megtartani az intézményetekben. Később aztán többen is csatlakozhatnak.

Nincs időnk minden héten boldogságórát tartani

Mi arra kérünk titeket, hogy legalább egy boldogságórát tartsatok meg egy hónapban, tehát nem kell minden héten beépíteni a boldogságórát az órarendbe. Természetesen, ha kedvet éreztek hozzá, akár minden héten is tarthattok, de ez tőletek függ.

Nem tudjuk a pedagógiai programba betenni

A pedagógiai programban legkésőbb szeptember 30-ig kell szerepelnie a Boldogságóra Programnak, tehát ráértek azt módosítani a következő tanév elején. Ha bármilyen problémába ütköztök ezzel kapcsolatban, keressetek minket nyugodtan az info@boldogsagora.hu e-mail-címen és segítünk.

Nyerje el a ti intézményetek is a Boldog Óvoda vagy Iskola címet!

Kik jelentkezhetnek a pályázatra?

Óvodák, általános iskolák, gimnáziumok, szakközépiskolák, alapfokú művészetoktatási intézmények, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai intézmények, diákotthonok és kollégiumok, tanodák, család- és gyermekjóléti központok, gyermekotthonok, pedagógiai szakszolgálatok.

Válassz attól függően, hogy az intézményed már rendelkezik-e Boldog Iskola/Óvoda, Örökös Boldog Iskola/Óvoda címmel, vagy most szeretnétek első alkalommal elnyerni a Boldog Iskola vagy Óvoda címet!

Ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

info@boldogsagora.hu

+36 70 3864545